III. Esztergomi Fotográfiai Biennálé 1982.
Megnyitó: 1982. július 9.
Megnyitotta: Homor Imréné, a Városi Tanács elnökhelyettes beszéde
Fábián László katalógus bevezetőjéből
"A Harmadik Esztergomi Fotóbiennáléról legalább annyit szeretnének biztosan tudni a rendezők, hogy elérte az előző biennálékon a körvonalazott célt: országos fórummá vált, egészen pontosan egy olyan karakterű fotografálás országos fórumává, amelynek célja, szándéka, hogy aktívan beleavatkozzék a fotográfia formanyelvének alakításába, miáltal olyan tartalmak bevonását is lehetővé teszi, amelyek mindaddig formai ügyeskedésnek minősítettek, jóllehet – óhajuk szerint – annál mindig is több voltak. Azaz olyan fotografálásról van szó – mondhatnánk némi futurista túlzással –, amely a fényképező művészet jövendőjét némiképpen a jelenben látja meghatározottnak. A pályázati kiírás tudatosan ódzkodott attól, hogy kizárólag az ún. experimentális fotót szólítsa bemutatkozásra. Ez föltűnő ellentmondásnak látszik, valójában mégsem az.
Ha a klasszikus orosz avantgardra gondolunk, a dolgok ott is két főcsapáson haladtak. Egyfelől létezett egy formai avantgard, amely elégedetlen volt a művészet őshüllő-pikkelyeivel, és valami mást akart (természetesen tudjuk, hogy azért ez nem pusztán formai kérdés, de szemléltető módon ott ragadható meg a leginkább), másfelől pedig létezett az, amit jobb kifejezés híján tartalmi avantgardnak lehetne nevezni, s amely talán legszélsőségesebben a RAPP tevékenységében nyilatkozott meg. Sajnálatos tény, hogy a művészeti életet mindinkább hatalmi harcként fogva föl, a két elképzelés konfrontálódása minduntalan az irányzatok és az alkotók egzisztenciáját fenyegette. Ennek ellenére élt bennünk az az idealista vágy, hogy a mai magyar fényképező művészetben egymás mellett létező formai és tartalmi avantgardot (maradjunk most már ennél a kifejezésnél) a Harmadik Esztergomi Fotóbiennálén együtt is vonultassuk föl, s szándékunkat a kiírásban sugalmazni igyekeztünk.
A kiállított anyagból látható, teljes sikert nem értünk el. Nem is érthettünk, mert ezeket az elvi kérdéseket talán mégsem egy pályázati kiírásnak kell tisztáznia (lévén, hogy nem is alkalmas rá), hanem megfelelő kutatómunkával, megfelelő tanulmány-igénnyel kellene vitára bocsátani. Mivel pedig ez nem így történt, nem várhattuk igazán, hogy a fényképezők tisztán értsék szándékunkat: egyszerűen hiányoztak a dekódolás kulcsai.
Amennyiben ez fiaskónak számít, tanulságos és – véleményünk szerint – hasznos fiaskó. Rámutat arra, milyen sürgős lenne a fotóművészethez kapcsolódó elméleti munka kiszélesítése, elmélyítése.
Látván az anyagot – azt hiszem –, mégsem beszélhetünk fiaskóról. A beküldött hatalmas mennyiségből a szűrinek módjában állott színvonalas kiállítást válogatni. Olyat is ugyanakkor, amely korántsem egysíkú, képes bemutatni a spektrum jelentős részét, s amelynek darabjai jól kiegészítik egymást.
Valójában, persze, az is lehetséges, hogy a két év (milyen rövid idő!) történeti eseményei is segítségül szolgáltak. Magyarán az, hogy az elmúlt időszak alaposan megzilálta a művészet sorait, beleértve a fotóművészetét is. A konstruktivista hagyományokra építő és azt a konceptuális művészet eredményeivel és módszereivel kiegészítő elképzelések háttérbe szorultak az előtt a nagy expresszív nyomás előtt, amely már elég régen remegtette a levegőt. A fényképezésben – úgy tetszik – a szekvencián csattant a legnagyobbat az ostor: az elmúlt biennálék szekvencia-fölénye után itt ilyesmiről nem beszélhetünk. Beszélhetünk viszont itt is bizonyos történeti irányok redivivusáról: legkivált a Dada és szürrealizmus gesztusainak, kliséinek vagy szellemiségének fölbukkanása ötlik szemünkbe.
És akkor most kanyarodjunk vissza a bevezetőben elmondottakhoz. Vagy csupán ahhoz a félmondathoz, amely arra utalt, hogy tisztán formai avantgard voltaképpen nem is létezik. Az a váltás, amelynek eredményei már ezen a biennálén fölmérhetők, arra utalnak, hogy a fotográfiának ez a vonulata legalább olyan jól érzékeli a közérzést, mint bármelyik más törekvés (beleértve a szociofotót is), és -ugyanolyan pontosan képes tudósítani is róla.
Tegyem hozzá mindjárt: a maga eszközeivel.
Azért fontos ez az aprónak tetsző distinkció, mert ebben érhető tetten a különbség. Ezzel magyarázható az, hogy még a fotográfiában is sokkal áttételesebb ez a tudósítás, jóllehet a reprodukciós tényben ennek az ellenkezője sejtjük.
Nem tudnám eltagadni, hogy az általános emberi közérzetben napjainkban joggal jelenlevő nyomasztó érzés ott van ezeken a fényképeken. De azt még kevésbé, hogy ott van rajtuk az általános közérzetben ugyancsak jelentkező fanyarkás humor vagy szkepszis is, amely egészségről, a fönnmaradás lehetőségéről is nyilatkozik. Ez, természetesen, benyomás, de talán nem egyetlen ember benyomása, hanem valamiképpen fölérződhet minden látogatóban, aki elfárad ide Esztergomba. És föltehetőleg elindítja benne azt a meditációt is, amely számunkra a legfontosabb: vajon milyen lesz két esztendő múlva az Esztergomi Fotóbiennálé?"
Katalógusszöveg: Fábián László, a Rendezőbizottság elnöke
A III. Esztergomi Fotóbiennálé exkluzív tárlata:
André Kertész esztergomi képei az Esztergomi Vármúzeumban.
Megnyitotta: Kaposi Endre képzőművész, szakíró
Katalógusszöveg: Kaposi Endre képzőművész, szakíró
Fődíj:Szerencsés János fotóművész
Sipeki Gyula fotóművész
STB-TEAM (STB-TRIÓ= Sipeki Gyula fotóművész, Tamási Péter képzőművész, Balla András fotóművész)
Vármúzeum, Rondella Galéria, Esztergom
Művelődési Minisztérium, Budapest
Magyar Fotóművészek Szövetsége, Budapest
Komárom megyei Tanács, Tatabánya
Városi Tanács, Esztergom
Vármúzeum, Esztergom
Balassa Bálint Múzeum, Esztergom
Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ, Esztergom
Kedves Díjazott! Ha képét jobb minőségűre szeretné cserélni küldje el erre a címre: efbinfo.hu@gmail.com
André Kertész (katalógus) esztergomi képei